Ezt várhatjuk az Apple-től a következő években
Az iPhone-eladások visszaesése miatt csökkent a cég összbevétele, az almás headset pedig egyelőre nem hozta meg a várt sikert. Talán az Apple is érzékeli, hogy érdemes valami újat villantani.
Az iPhone-eladások visszaesése miatt csökkent a cég összbevétele, az almás headset pedig egyelőre nem hozta meg a várt sikert. Talán az Apple is érzékeli, hogy érdemes valami újat villantani.
A múlt héten megkezdte küldetését a kínai űrszonda, a Csang’e 6, amelynek a fedélzetén rengeteg európai műszer található. A cél a Hold sötétebb oldala, ahol eddig csak Peking járt. Ha sikeres lesz az expedíció, az valószínűleg kiélezi az űrversenyt az USA és Kína között. Az ázsiai hatalom nem siet, az első kínai ember megjelenését a Holdon 2029–30 körülre tervezik.
Átadták a Mol mintegy 500 milliárd forintból megvalósított új tiszaújvárosi poliol komplexumát, amely évente mintegy 200 ezer tonna poliolt állít elő. A német ThyssenKrupp Uhde és az Evonik innovatív technológiájának köszönhetően a gyár az elérhető legmodernebb technológiával üzemel. Ez a Mol eddigi legnagyobb organikus beruházása. A komplexum olyan tartós műanyag használati tárgyak gyártásához felhasználható alapanyagokat állít elő, mint az ágymatrac, az autók formahab ülése, a házak szigetelése vagy a sportcipők rugalmas gumitalpa.
Amerika sikeresen bevonzotta az energiazabáló vállalatokat. Azonban a zöldenergia nem csak úgy terem a fán, hogy mindenki korlátlanul, kedvére szüretelje.
Cseppet sem jókedvéből. Olaszország élelmiszeriparából mintegy 8,2 milliárd eurót hasít ki a sertéságazat. A mintegy másfél millió szabadon garázdálkodó vaddisznó azonban a sertéspestist hurcolhatja magával. Egy éven át tart majd a vérengzés.

Tajvan a kínai fenyegetettség miatt fente a fogát Elon Musk műholdjaira, ám ami működött Ukrajnában, nem fog működni a szigeten. A megoldás egy saját flotta építése lesz.
Nőtt az import, erősödik az együttműködés a zöldátállásban, és előkészületben van egy közvetlen légi járat is. Vajon hogyan alakul India növekedése?
Globálisan több mint 3000 tonna arany volt tavaly a kitermelés. A listavezető Kína, amely nemcsak termel, de eszelős tempóban vásárol is.
Egy Amerikában megjelent tanulmány szerint az óceánok emelkedő hőmérséklete és a víz sótartalma javíthatja a tengeralattjárók lopakodóképességét. A klímaváltozás következményeit modellezve amerikai kutatók azt tapasztalták, hogy az atommeghajtású és nukleáris fegyvereket hordozó tengeralattjárók felderítési képessége jelentősen romlik, egyes esetekben akár ötven százalékkal is. Ez pedig azt jelenti, hogy a támadó hajók jobban megközelíthetik a célpontjukat.
Hszi Csin-ping kínai elnök magyarországi látogatását a két állam 75 éves kapcsolatfelvételének évfordulójához méltó eseményként értékelte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Orbán Viktor és az ázsiai vezető több megállapodást, illetve beruházást is aláírt.
Éves alapon már csupán egy százalékkal nőttek az élelmiszerárak a KSH friss adatai szerint – a múlt hónapban pedig az árak összességében csak 3,7 százalékkal emelkedtek. A havi adatok a bázishatások miatt hullámzóan alakulhatnak, de éves átlagban az idén 5 százalék alatt maradhat az infláció – értékeli a mai adatokat a Makronóm Intézet szakértője.
Az Európai Bizottság úgy vélte, jó ötlet lesz megmutatni Európának, hogy a gonosz Elon Musk platformján, az X-en kívül van más alternatíva. Létre is hozták az oldalt – amelyre két év alatt mindössze negyvenen regisztráltak. Az égést Brüsszelben sikerként kommunikálták, majd gyorsan lehúzták a rolót.
Még meg sem száradt a tinta az olaszországi egyezségen, amit a G7-országok a karbonszűrő nélküli szénerőművek 2035 végéig történő kivezetéséről kötöttek, az olaszok máris jelentősen megnehezítenék a vállalások teljesítését azzal, hogy megtiltanák a nagy napelemparkok telepítését a mezőgazdasági területeken.
Kiemelt fontosságú a gazdasági kapcsolatok erősítése Magyarország és Kína számára is – mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára, aki kereskedelmi együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá Vu Csianggal, a Shandong Dhiao International Investment Limited Company képviselőjével. Hangsúlyozta, hogy a megállapodás a magyar gazdaság versenyképessége számára folyamatos és dinamikus ösztönzést fog nyújtani.
Kína vezet az Egyesült Államok előtt a mesterséges intelligencia (MI) kutatási területeinek több mint felében a Georgetown Egyetem Biztonsági és Feltörekvő Technológiai Központjának (CSET) új kutatása szerint. Az elmúlt öt évben világszerte több mint kétszeresére nőtt a mesterséges intelligenciáról szóló publikációk száma. Az adatok azt mutatják, hogy a kínai intézmények a legjobbak közé tartoznak a MI-kutatások számát és a sokat idézett cikkek mennyiségét tekintve.
Magyarország a keleti nyitás stratégiájával mélyítette a Kínával való gazdasági kapcsolatokat az elmúlt években, amik mostanra értek be: ezek a jelentős beruházások főként az elektromosjármű-iparra és zöldenergia-tároló rendszerekre fókuszáltak, segítve Magyarországot az európai elektromobilitás központjává válni. Hszi Csin-ping elnök látogatása tovább erősíti ezt az együttműködést, és azt jelzi, hogy Magyarország stratégiai találkozási pont lehet Kelet és Nyugat között.
Elon Musk nem nevetett, amikor megtudta, hogy egy indiai cég a Tesla Power nevet használva futtatja a saját termékeit. És nem fog megelégedni egy egyszerű bocsánatkéréssel.
Gyakran előfordul, hogy az országok fejlődésének vizsgálatakor csak egy-egy, a szakértők által fontosnak tekintett mutatót vizsgálunk meg, holott ennél sokkal komplexebb egy nemzetgazdaság növekedésének a mérése és megértése. Példának okáért a GDP sem ad teljes képet egy adott ország polgárainak jólétéről, emiatt is kifejezetten félrevezetők a „Románia megelőzte Magyarországot” típusú hírek. Utóbbi példánál maradva nézzük meg, mit mutatnak a jóval komplexebb, a gazdaság és a társadalom szélesebb spektrumát vizsgáló mutatók!
A friss adatok szerint a gyengébb év elejét követően márciusban újra nőtt a boltok forgalma, és a következő hónapokban is kitarthat a lendület. A piaci szférában a szokásos év eleji béremelések ugyanis jellemzően márciussal záródnak le, így a fogyasztók április elején kapták kézhez a megemelt bérüket, ami erős tavaszi keresletet vetít előre.
A francia államfő háborús kijelentései már a hazájában is vihart kavartak: az egyik legutóbbi, Franciaország atomdoktrínáját érintő javaslata, hogy vitassák meg a nukleáris erők európai alkalmazásának kérdéseit a szomszédos vezetőkkel, az ellenzék részéről heves elutasításra talált. Jobb- és baloldali politikusok azt hangoztatták, hogy az elnök megkezdte az ország nukleáris stratégiájának lazítását, mégpedig azért, hogy azt ez európai szolidaritás oltárára helyezze. Ez nem olyan egyszerű kérdés, amiben még az egyébként nagy hatalmú francia elnök akár kénye-kedve szerint dönthet.